Azt ma már senkinek nem kell bizonygatni, hogy minden olyan információ, ami nem csak szóban hangzik el, hanem látható és jó érthető (vizuális támogatás), egészen biztosan sokat segít az autista embereknek. Ettől számukra kiszámíthatóbb lesz, hogy mi fog történni velük vagy körülöttük. Biztonságosabb lesz a világ.

A koronavírus miatt több ezer autista gyerek és felnőtt élete borul fel egyik pillanatról a másikra. A vizuális támogatás, amit az egyforma hétköznapokban néha elhagyhatunk vagy eddig nem is használtunk, rengeteget segíthet most.

A legelső, amit most el kell magyaráznunk a gyerekünknek vagy a felnőtt autista családtagunknak, hogy hétfőn (sőt egész jövő héten) nem megy oviba/iskolába/nappali foglalkoztatóba/dolgozni. Ez, függetlenül attól, hogy a gyerekünk szeret, vagy nem szeret iskolába járni (a felnőtt szeret a nappali foglalkoztatóba menni) zavart okozhat, hiszen felborul egy rendszer.

Ebben a helyzetben a legkézenfekvőbb segítség a hetirend.

Általánosságban a hetirend arra jó, hogy előre láttassuk azokat az eseményeket, amik hetente, rendszeresen ismétlődnek, konkrét napokhoz köthetőek. Koronavírus mentes időben a hetirendbe kerülhet például az, hogy hétfőtől péntekig ovi/iskola/nappali foglalkoztató/munka, stb. van; szombaton és vasárnap pedig otthon vagyunk.

Ide kerülhet (normál hetekben) még az, hogy:

  • melyik napon milyen délutáni elfoglaltság lesz
  • melyik napon látogatjuk meg a nagyit
  • mikor megyünk usziba
  • melyik napon ki jön értem az oviba/iskolába/nappali foglalkoztatóban

A hetirendben aztán különböző módon jelölhetjük, hogy éppen hol tartunk. Az elmúlt napokat áthúzhatjuk vagy egy ruhacsipeszt/színes pöttyöt léptethetünk rajta.

Mindez otthon maradás esetén úgy változik, hogy éppen azt jelezzük előre, hogy végig otthon vagyunk:

  • vagy azzal, hogy minden nap az otthon szimbólumot használjuk
  • vagy azzal, hogy az ovi/iskola, stb. áthúzásra kerül, és mellé kerül az otthon szimbólum is

A szimbólum, amit használunk, nagyon sokféle lehet. Legelső sorban a gyerek/felnőtt megértési szintje határozza ezt meg. Hiába mutogatok egy szép fekete-fehér grafikát annak, akinek ez nem érthető, túl elvont. Néhány esetben tárgyakat kell használnunk, vagy az adott konkrét dolog (jelen esetben pl. az ovi és saját lakásunk) fotóját.

A másik, ami befolyásolja, hogy milyen szimbólumot használunk:

  • mi van otthon
  • mennyire vagyunk ügyesek/kreatívak

Kicsit jobb a helyzete azoknak, akik már használnak valamilyen vizuális megsegítést, hiszen náluk már vannak olyan eszközök, amivel ezek elkészíthetőek és csak módosítani kell őket. Ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy nincs mindenkinél színes nyomtató, tépőzár, vagy lamináló és nem mindenkiben veszett el egy Leonardo da Vinci.

Mindig legyen a fejünkben, hogy a legegyszerűbben, legügyetlenebbül kivitelezett eszköz is sokkal jobb, mint a semmi.

Ezt bebizonyítandó, gyorsan készítettünk nektek 4 féle hetirendet, kizárólag olyan eszközökkel, amik egyébként is megtalálhatóak a legtöbb családban. Ezek elkészítése kb. 10 percet vett igénybe.

Nagyon fontos, hogy ezek csak sablonos hetirendek. Mindenkinek a saját helyzetére és saját a gyerkőcének képességeire kell alakítani ezt az eszközt.

Aki úgy érzi, hogy nem szeretne vagy nem tud rajzolni, az bátran keressen szimbólumokat újságokban, amit nem sajnál szétvágni, vagy akinél van otthon nyomtató az az interneten is sok-sok vizuális eszköz képét megtalálja.

Mire lehet még használni a hetirendet most (koronavírus idején)? Jelölhetjük benne, hogy:

  • melyik nap társasozunk?
  • melyik nap lesz a kedvenc kaja?
  • melyik nap ki van a gyerkőccel otthon?

A hetirend olyan helyre kerüljön, ahol a legtöbbet tartózkodik a nap folyamán a gyerkőc/családtag.

Mivel körülöttünk is rengeteg most a bizonytalanság, nem mindent tudunk pontosan előre jelezni. Ezzel együtt sem javasoljuk a kérdőjel szimbólum használatát, mert bizonytalanságot szül, az amúgy is bizonytalan helyzetben. Csak azt rakjuk bele a hetirendbe, amiről biztosan tudjuk, hogy meg fog történni.

Azt hiszem, a fentiekből kiderül, hogy a hetirend akár az egész család segítségére lehet abban, hogyan vészelje át a következő hetet.

Pillanatnyilag nem tudjuk, hogy hány hétig kell a gyerekeket otthon tartani, ezért nem javasoljuk, hogy havirendet kezdjünk el használni. Inkább hetente újra és újra állítsuk össze, és beszéljük meg az adott hét rendjét.

Címkék: