Sok beszédnek sok az alja, mondogatta nagymamám. Ő persze nem a majdani autista dédunokájára gondolt ilyenkor, egyszerűem csak nem szerette, ha valaki „túlbeszéli” a dolgokat.
Azt gondolom, hogy ha autista gyerkőcöt nevelünk ezt a mondást nyugodtan magunkévá tehetjük. Az autista emberek beszédértése ugyanis egészen biztosan nehezített. Még azoké az autista embereké, gyerekeké is, akik hosszas szövegeket, esetenként teljes filmeket, könyveket mondanak vissza fejből.
Biztosak lehetünk benne, hogy a folyamatos szóözönben; kérdések, kérések, utasítások sorozatában autista gyerekünk nagyon gyorsan (nagyjából az első összetett mondatnál) veszti el a fonalat. Ma már biztosan tudjuk, hogy az autista gyerekeknek a rájuk szabott vizuális kommunikációs rendszer elengedhetetlen. Szinte csodaszer. Ugyanakkor ahhoz, hogy a megfelelő vizuális segítségeket használni tudjuk, azok rendszerét gyermekünkre szabjuk, muszáj megérteni valamennyire az autizmus hátterét és megtanulni az eszközrendszer használatát. Érthető módon ez nem megy egyik percről a másikra. Azonban addig is sokat segíthetünk az autista gyermekünknek, pusztán azzal, hogy figyelünk arra, ahogyan beszélünk vele.
Először és mindenekelőtt beszéljünk minél kevesebbet. Ne mondjuk többszörösen összetett mondatokat a látszólag mégoly jól beszélő autista gyermekünknek sem. Egyszerre maximum egy kérdést tegyünk fel. „Nem kérsz inni?” típusú, nagyszerű magyar mondatszerkezettel szerintem egyébként senkit nem fair zavarba hozni, de az autista családtagunkat különösképpen ne bombázzuk vele. Helyette a „Kérsz inni” kérdés tökéletesen megteszi.
Mindig kezdjük a gyerkőc nevével, és várjuk meg, amíg ránk figyel. Fontos tudni, hogy a legtöbb autista gyerkőc nem úgy figyel, mint más gyerekek, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy ránk – a szemünkbe néz. Ha úgy érezzük a gyerek ránk figyel, egy kérdést tegyünk fel vagy egy utasítást adjunk.
Ha valamiből választani kell, például almát kérsz vagy körtét, sokszor hamarabb kapunk választ, ha meg is mutatjuk neki, miről beszélünk (ez egyébként a legegyszerűbb vizuális segítség). Számtalan választási lehetőséget egymás után felsorolni teljesen felesleges. Ha lehet, maradjunk a kettőnél. Ez nem csak választás esetén érvényes, hanem például amikor elsoroljuk a gyerkőcnek, hogy aznap mit fogunk csinálni. Egyszerűbb csak a soron következőt elmondani. Röviden, egyszerűen, esetleg egy képpel vagy tárgyal alátámasztva. Például: Most elmegyünk a boltba, és egyúttal megmutatjuk a kosarat, szatyrot, valamit, ami a bevásárláshoz kötődik.
A magyar nyelv tele van gyönyörű metaforákkal, de ha lehet, a nyelvi sokszínűséget ne autista családtagunkon gyakoroljuk. A „ne lőjünk már ágyúval verébre” felkiáltás például nagyon zavarba ejtő lehet a nappali szobában valakinek, aki mindent szó szerint értelmez. Márpedig autista gyermekünk legtöbbször ezt teszi.
Ismétlés a tudás anyja (ha már a választékos beszédnél tartunk), azonban ha ugyanazt az utasítást többször elismételjük, azzal a kívánt tevékenységet valószínűleg nem gyorsítjuk meg. Például a reggeli rohanásban: „Húzd fel a cipőd! Húzod már a cipőd? Húzzad már azt az átkozott cipőt!” kifejezések számunkra mind ugyanazt jelentik. Sajnos az autista gyermekünknek ezek különféle utasítások, amik nem arra fogják őt késztetni, hogy gyorsabban húzza a cipőjét, hanem összezavarodik és abbahagyja, amit csinált. Ne felejtsük el: autista gyermekünknek bármilyen kérdés, kérés, szöveges információ feldolgozása hosszabb időt vehet igénybe, mint egy átlagos másik gyermeknek.
Kérjünk egyszer, a gyermeket nevén szólítva, nyugodtan, elég hangosan (de nem kiabálva), aztán várjunk egy kicsit türelmesen. Ha nem indul el a vágyott tevékenység, segítsünk azt megkezdeni.
A gyereknevelés egyik klasszikus eszköze az esti mese. Nagyon sok autista gyerkőc nem szereti, ha mesélünk neki, legalábbis klasszikus meséket nem. Annak fényében, hogy szó szerint értelmez és az élőbeszédet sokszor nehezen követi, azt hiszem, ez érthető. Ha a gyerkőc nem szereti, ne erőltessük az esti mesét, akkor sem, ha az összes gyermeknevelési szakkönyv borzasztó szülőnek tart ettől minket. Ami be szokott válni, és nagyon sok autista gyerek szereti, ha róla szólnak a mesék. Különösen akkor, ha róla, a családról fényképeket nézegetünk, és arról mesélünk neki
Ha egy autista gyerek valamit folyamatosan kérdez, mindig ugyanazt és nagyjából egymilliószor egymás után, akkor aránylag biztosak lehetünk benne, hogy ő nem a válaszra kíváncsi. Egész egyszerűen megnyugvást, kiszámíthatóságot keres. Hiszen ugyanarra a kérdésre, nagyjából ugyanaz a válasz. Tudja, mi fog történni, és végre talál valamilyen biztos pontot a világban. Érdemes végig gondolni, hogy mi zavarhatja őt. Ha azon tudunk segíteni, talán csökken a kérdések áradata. De valójában ezt tényleg csak az fogja megváltoztatni, ha számára érthető lesz a világ, az pedig vizuális segítségek, kiszámíthatóság nélkül aligha fog működni.