Ezzel a kérdéssel érkezett meg Noel* a „Máltai Expedíció a Marson” napközis tábor harmadik napján.
Noel az első nap reggelén matricaként tapadt az édesapjára, szorongatta a kezét, ölelte a lábát. Alig tudtuk „leválasztani”. Végül az egyik fantasztikus önkéntesünk elhívta Noelt HÉV-et számlálni. Hála a tábor elhelyezkedésének, a HÉVeket egész nap számlálni lehetett ezután is. Ami egy auti táborban hihetetlen előny (49 HÉV / nap volt a legmagasabb licit).
A tábor utolsó napján aztán már a szülők, az önkéntesek és a gyerekek egyöntetűen ezt kérdezték: Ugye jövőre is lesz tábor?
Én pedig mindenkinek ugyanazt válaszoltam: Előbb kialszom magam, aztán megmondom 😊
Az ötlet, hogy szervezzünk tábort 5-10 éves auti gyerkőcöknek, még tavasszal futás közben született meg. Futni amúgy utálok (vagyis csak a futás végén szeretek), de kétségtelenül remek ötleteim születnek ilyenkor.
Először megkerestük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Középmagyarországi Régióját a tervvel. Ők azonnal igent mondtak az együttműködésre. Ehhez hozzátartozik, hogy évekig dolgoztam a Máltában, jó szívvel váltunk el, és folyamatosan kapunk támogatást tőlük a működésünkhöz, például helyszínt a rendezvényeinkhez. Így gyorsan meglett a helyszín is, egy zárható játszótér, árnyas fákkal, sok-sok felszereléssel, közepén egy légkondicionálható faházzal, ami a tábor napjaiban életmentőnek bizonyult, hiszen nagy hőség volt végig.
A meghirdetés után nagyjából 2 nap alatt teltek be a helyek. A családok elmondhatatlanul örültek a lehetőségnek. Szerintem, aki ezen a területen mozog, tudja, hogy auti gyerkőcöt nem szívesen fogadnak nyári táborokban. Több család mondta el az ismerkedés és a beszélgetések során, hogy a gyerek 8 hete (azaz az egész nyáriszünetben) otthon ül.
Kevésbé voltak egyöntetűen támogatóak a szakemberek. ☹
Aránylag sok kétkedő kérdést kaptunk, amit részben értek persze. Mégis, úgy éreztem, hogy jól átgondolva, hosszas előkészítéssel meg tudjuk majd csinálni. És akkor a rengeteg élményt, örömet és a fent említett kérdéseket még csak reméltem.
Az előkészítés része volt a családokkal való többszöri levélváltás. Kérdőívek kitöltetése, amiben pontosan tudtuk, hogy mire keressük a választ. Előre el kellett tudnunk képzelni, hogy hol lehetnek buktatók, nehézségek, elakadások, és ezekre mind-mind rákérdeztünk. A családok pedig bíztak bennünk, és válaszoltak.
A segítőink 16-17 éves középiskolás önkéntesek és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai voltak, akik részben a munkakörükbe nem tartozó feladatokban segítettek. Volt a segítők közt pszichológus (autista gyermekkel), HR munkatárs és egészségügyi végzettségű önkéntes is.
Formális autizmus képzettségem viszont csak nekem volt. Ez nagy bátorságnak tűnhet. Én azonban elég régen azon a véleményen vagyok, hogy nagyon rossz irányba megyünk, ha azt gondoljuk, hogy senki nem mehet egy autista gyerekhez (felnőtthöz) közel, akinek nincs erre vonatkozó egyetemi végzettsége. Ez a szemlélet iszonyú messze áll az integrációtól.
A segítőket egyetlen nap alatt készítettük fel. Addigra minden tábor résztvevőről teljes profilunk volt. Minden segítő választhatott 2 „saját” segített gyermeket, ezen felül volt még napi 5-6 koordinátor segítőnk is.
Az előkészítő napon az önkéntesek elkészítették a gyerekek „énkönyv” alapját. Az addig összegyűjtött infókat képek formájában beragasztották minden gyerkőc saját füzetébe. Később a füzetet minden nap tovább bővítették az aznapi élményekről készült fotókkal. Ezzel aránylag gyorsan megteremtettük a kötődést a segítő és segített között, ami láthatóan jól működött a tábor során. (És igen, ez is technikai előkészületet jelentett, például minden pillanatban bevethető, gyors színes nyomtatót.) Utólag úgy érezzük, hogy bár a segítők „látatlanban” választottak, mégis valahogy mindenki a személyiségéhez passzoló gyermeket „kapta”. Még a Gondviselés is segített nekünk.
A vizuális segítő eszközök elhelyezése (azaz akadálymentesítés) is az önkéntesek feladata volt a felkészülés során, természetesen szakmai irányítással. Használtunk hetirendet, „Igyál vizet” emlékeztetőt és „pohárkákat”, szabálykártyákat, STOP táblát, helyiség jelölő képeket, jutalmazási rendszert, tevékenységválasztó táblát és hozzá kártyákat, eszköz jelölőket az átlátszó dobozokon. Kicsit sufnituning módon a zuhanyzót átalakítottuk nyugikuckóvá.
És ekkor már csak a gyerekeket vártuk. Mind a 20-at.
Az érkezéskor minden gyermeket a saját segítője és a táborvezetők vártak. És minden működni kezdett. Nyilván minden pillanat pengeéles figyelmet kívánt, hogy ott legyek, ahol éppen a szakmai segítség kell. De a segítők briliáns módon kezdték el használni az összes eszközt és fantasztikusan reagáltak a gyerkőcökre, akik nagyon sokfélék voltak, ahogyan az autizmus is nagyon sokféle.
Nagyon kicsi és nagyon nagy gyerek.
Elvonulós-csendes és folyton dumálós gyerkőc.
Belemélyedős és folyton új tevékenységet keresős.
Egyhelyben ülős és rohangálós.
WC-től félős, csak kézmosás folyamtábrával (ja igen az is volt) működős és teljesen önellátó.
Minden piszoktól félős és vizesen homokban fetrengős.
Válogatós és mindent a szájába tömő folyton evős.
De így szerettük őket.
És hála a rengeteg előkészületnek, az eszközöknek és az elképesztően ügyes, odafigyelő önkénteseknek még a Pöffök (síró-visító kicsik) sem zavarták az ettől előre rettegő nagyobb gyerkőcöt.
A tábor utolsó két órájában még Darth Vader is besétált. Volt, aki ki akarta kapcsolni, de azért majdnem mindenki megvívott vele. És persze győzött. Mindenki győzött.
Ha már programok; volt játszóterezés, hintázás (végtelenül), pörgőzés (végtelenX2), homokozás, kavicsozás, tollasozás és ping-pongozás, kártyázás és társasozás, sakkozás és puzzle kirakás, festés és gyurmázás, és végül még medencés ugrálóvárazás is (szigorúan turnusokkal és időjelzővel).
Egy napon (amikor Micimackónak, azaz nekünk, semmi dolga nem akadt) elmentünk különbusszal kirándulni, Martonvásárra az Agroverzumba (óh igen, mobil napirend is volt, majd elfelejtettem, meg mobil szabálykártya és időjelző a buszozáshoz). Ott aztán megnéztük az interaktív múzeumot, ami arra az időre a miénk lehetett és kincset kerestünk a parkban.
Fontos, hogy ezt a helyszínt is jóelőre meglátogattuk, beszéltünk a vezetőséggel és a konyhával. Előre elterveztük, hogy mit és hogyan fogunk csinálni, és megpróbáltuk elképzelni a felmerülő gondokat is, azért, hogy megelőzzük őket. (lásd még, mobil szabálykártya)
Kétségtelen, hogy nem volt mindig könnyű. A kirándulós napon például extrán fáradtak és nyűgösek voltak a gyerkőcök (mindenki máshogy) és más napokon is volt kiborulás, összesen kettő. Az egyiket a nyugikuckó, a másikat a hihetetlenül érzékeny és figyelmes önkéntes oldotta meg.
A tábort ugyan a Mars Alapítvány szervezte meg, de elmondhatatlanul hálásak vagyunk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Középmagyarországi Régiójának a segítségért, a helyszínért, az önkéntes koordinátor csapatnak az együtt gondolkodásért, a közös munkáért és a jelenlétért. Az önkéntesek pedig visszaadták a tizenévesekbe és a jövőbe vetett hitünket.
A Máltai Szeretetszolgálat Gödi konyhájának nagyon köszönjük az előre egyeztetett „autizmus specifikus” menüt, amit a gyerekek imádtak.
Hálásak vagyunk az Agroverzumnak a nagyon kedves fogadtatásért, és az ajándék füzetekért, amit a kincskeresésért (vagy csendben üldögélésért) kaptak a gyerekek.
Köszönjük az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségnek Darth Vadert és a segítőjét.
Az is nagyon fontos, hogy Kassai Edit, aki az alapítvány operatív vezetője, eredetileg profi rendezvényszervező. Egy ilyen tábor pedig rendezvény, és nem csak autizmus specifikus szempontjai vannak. Így neki is hála és köszönet a több hónapnyi munkáért, amit ebbe az eseménybe fektetett.
A tábor örök élmény marad. Nekem biztosan, de azt gondolom minden egyes érintettnek. A gyerekeknek, a családoknak, a Máltásoknak és az önkénteseknek is.
Szilvásy Zsuzsanna
Mars Alapítvány
Ügyvezető
A tábor során készült publikus képeket a Mars Alapítvány Facebook oldalán lehet megnézni.
*A nevet természetesen megváltoztattuk.