A gyerekek olyanok, mint a fák: ha testileg-lelkileg megfelelően nevelgetjük őket, a lehető legegészségesebbé válnak.
Ha a kis facsemetéket ideális körülmények várják a kertben, meg fognak erősödni. Ha olyan fa fajtát választunk, ami szereti országunk klímáját és igényeinek megfelelő helyet kerestünk neki a kerten belül, a megfelelő gondoskodásnak köszönhetően nagy eséllyel kertünk díszévé fog válni. Ezzel szemben, ha idegen ország facsemetéjét akarjuk kertünkbe ültetni, vagy ha a fát nem megfelelően gondozzuk, feltehetően kudarcot fogunk vallani. Ha nem ruházzuk fel magunkat a megfelelő tudással, könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy a száraz talajt kedvelő növényt túlöntözzük vagy a napra éhes csemetét árnyékba ültetjük. Tudatlanságunk akár a fa pusztulásához is vezethet.
Léteznek “hagyományos” fák, amik bárhol megtalálhatók és vannak speciális, úgynevezett bonsai fák, amik nagyon ritkák és különleges bánásmódot igényelnek.
Tegyük fel, hogy egyik barátunk, aki tisztában van fa-mániánkkal, egy bonsai facsemetét ajándékoz nekünk születésnapunkra. Mivel mindenünk a fa, gyakorlatilag mindent lehetséges információt tudunk az őshonos “normál” fákról, de egy bonsai fa gondozása túlmutat tudásunkon… Ez aztán kihívás, állapítjuk meg, és már bele is vetettük magunkat a bonsai szakirodalomba: könyveket olvasunk, képzésekre járunk, faljuk a Youtube oktató videókat és igyekszünk mindent megtenni, hogy megfelelő módon nevelgessük egyedi igényű, kis bonsai fácskánkat.
De mi történik, ha a fenti barát csak sietősen bead nekünk egy fácskát és elfelejti megemlíteni, hogy ez valójában egy különleges kis bonsai? Ha nem osztja meg velünk azt a tényt, hogy ennek a kis növénynek már meg is alapozták bonsaiságát, hiszen mind a gyökereit, mind pedig az ágait úgy metszették már egy ideje, ezzel visszafordíthatatlan útra téve új kis védencünket. Mi történik, ha barátunk csak azt mondja fácskánkról, hogy ez egy diófa és már rohan is tovább a dolgára? Ilyen körülmények között esélyünk sincs a neki megfelelő speciális gondoskodást biztosítani, hiszen nem rendelkezünk az ehhez szükséges információval. Ebben a helyzetben biztosak lehetünk abban, hogy nem válhat a kis bonsaiunk azzá, amivé válhatott volna, ha tudjuk azt, amit tudnunk kell. Nagy eséllyel ez a kis fa, se “normális” fa nem lesz, sem pedig ékes bonsai, hanem valami furcsasággá válik a kettő között.
A bonsai nevelés titka abban rejlik, hogy olyasmit kell csinálnunk, ami “normál” fa esetében soha nem jutna eszünkbe: vagdosnunk kell a gyökerét, dróttal kell formálni a kis ágacskáit stb. Ráadásul mindezt következetesen a kis fa életének kezdetétől a lehető leghamarabb el kell kezdenünk, és folyamatosan kell csinálnunk. Senkinek nem jutna eszébe egy kis facsemetét kiültetés előtt azzal rongálni, hogy bizonyos gyökereit levágja. Sőt, mindenki nagyon igyekszik vigyázni a gyökerek sérülésmentességére. Ezzel szemben a bonsaiok esetében ez egy kötelező rítus. Ember fia nem látott még kertekben drótokban tündöklő diófa ágakat, pedig a bonsaiok esetében ez teljesen normális. A normális fákkal ilyesmit senki nem csinál! Bonsaiok esetében viszont, ha ezek a lépések kimaradnak, egész egyszerűen nem lesz belőlük bonsai. Ha nem élünk a speciális gondozás lehetőségével már a legelején, később már nem tudjuk az idő kerekeit visszafordítani. Ez a lehetőség elúszott örökre. Ez a rideg tényállás. Valamilyen fácskánk azért feltehetően lesz, de biztosan nem tudjuk belőle bonsaiként a legjobbat kihozni. Nem lesz soha az a fácska, aki akkor lett volna, ha megfelelő tudással felvértezve indulhattunk volna neki nevelgetésének, és megkapta volna a számára szükséges különleges bánásmódot.
A gyerekek olyanok, mint a fák: még a bizonyos szempontból hasonló gyermekek is teljesen különbözőek, egyediek és megismételhetetlenek.
Az autista gyermekek pedig olyanok, mint a bonsaiok. Ugyanolyan cukorfalatok, mint átlagos fejlődésű társaik, de állapotuknak megfelelő, speciális bánásmódra van szükségük. És ahogy a bonsaioknak, nekik is a kezdetek kezdetétől van szükségük erre a rájuk szabott bánásmódra, nem egyszer csak majd 4-8-12 éves kortól!
Minél hamarabb, annál jobb!
Annál jobban érzi magát a gyermek a bőrében, minél több segítséget kap a külvilágtól ahhoz, hogy korának megfelelően elboldogulhasson benne. Ha ezt a segítséget egyáltalán nem, vagy csak késve kapja meg, annak komoly, akár élethosszig tartó következményei lehetnek. Lemaradhat a fejlődésben azon autista társaihoz képest, akik időben megkapták a nekik legmegfelelőbb fejlesztést és bánásmódot. Ez olyasmi, amit nagyon nehéz, sok esetben pedig teljesen lehetetlen később behozni. Ez a lemaradás nem csak az ő, hanem egész családjuk életminőségére is negatívan hathat, életük egész hátralévő részében.
Ha a sors a családot autista gyermekkel áldotta meg, életbevágóan fontos a gyermek és a család érdekében is, hogy ha valami „furcsa”, AZONNAL
- derítsük ki, mi az,
- mi az oka,
- és hogyan kell a gyermeknek legmegfelelőbb módon foglalkozni vele.
És erről a tényről a gyermekkel foglalkozó összes felnőttet (rokont, barátot, óvodai – iskolai dolgozót stb.) is AZONNAL tájékoztassuk.
Közmondásunk szerint az idő, pénz. Autista gyermekek esetében az idő nem pénz, hanem életminőség. Minél hamarabb lép a szülő a tettek mezejére, miután „furcsának” vagy „másnak” találja gyermekét kortársaihoz képest, annál magasabb életminőséget tud majd gyermekének biztosítani.
Az elvesztegetett idő, ami fejlesztés és különleges bánásmód nélkül telt, nem hozható vissza! A nem alkalmazott fejlesztések hatása nem fog érvényesülni… Ezzel szemben a fejlesztések hatásának hiánya az eltelt idővel akár exponenciálisan is megnövekedhet. Tehát életbevágóan fontos az időzítés: minél hamarabb, annál jobb. A korai fejlesztés fontossága nem hangsúlyozható eléggé. Cselekedj még ma!
Szerző: Nyilasné Groma Judit (autista gyermeket nevelő szülő)