Vincent Grimaldi de Puget autista felnőttek munkába állásának megsegítésére szakosodott és az állásinterjúk autista baráttá átalakításán fáradozik. Előadásában a korábban Aspergeresként (beszélő, normál – magas IQ-val rendelkező autista) diagnosztizált mérnökök...
szülők szerepe
Beszámoló plenáris előadásokról – 13. Autism-Europe Nemzetközi Kongresszus
Próbáltam nektek egy újabb összefoglalót készíteni, de most úgy gondoltam, hogy a fő előadások közül a leginformatívabbakat emelném ki (keynote speech). Holnap még készítek egyet, ami az én érdeklődésem mentén...
A kőfalak leomlanak
Tudtam, hogy az én hibám. És a világ megerősített ebben. Biztos voltam benne, hogy az égő fekete szemű, gyönyörű gyerekem azért autista, mert én elmulasztottam vagy rosszul csináltam valamit. Akárhány posztot...
Miért fontos, hogy egy gyermek minél korábban diagnózist kapjon? (vendégszerzőnk blogsorozata)
A gyerekek olyanok, mint a fák: ha testileg-lelkileg megfelelően nevelgetjük őket, a lehető legegészségesebbé válnak. Ha a kis facsemetéket ideális körülmények várják a kertben, meg fognak erősödni. Ha olyan fa...
Miért fontos elfogadni gyermekünk diagnózisát? (vendégszerzőnk blogsorozata)
Tegyük fel, hogy van három gépjárműved. Mindet nagyon szereted és mindhárom egyformán fontos számodra. Sok mindenben különböznek, de van néhány olyan tulajdonságuk is, amiben egyformák. Mindhárom piros színű hasznos számodra...
Beavatkozás, fejlesztés, terápia, vagy inkább kikerekítés, az élek lecsiszolása?
Ahhoz, hogy egy autista embernek segíteni tudjunk, a megértésnél biztosan többre van szükség. Ilyenkor hangzanak el ezek a szavak: beavatkozás, fejlesztés, terápia. És már a szavak is kicsit ijesztőek. Igen,...
(Ne) Tartsd a távolságot
A világnap környékén nagyon sok szó esik az autista emberekről, számtalan szervezet, számtalan szlogenjével találjuk magunkat szembe. Az egyik kulcs fogalom, ami legtöbbször szembe jön, ma már szerencsére a megértés....
L’amore non basta – A szeretet nem elég!
2010-ben, egy Szicíliában megrendezett autizmus kongresszuson láttam ezt a szlogent: A szeretet nem elég! Hát hogy ne lenne elég – gondoltam. Ha szeretet van, akkor minden van, és minden lehet....
Miért kék?
december 18-án, az ENSZ A/RES/62/139 határozata április 2-át az Autizmus Világnapjának nyilvánította. A dokumentum itt olvasható: https://www.un.org/ga/search/viewm_doc.asp?symbol=A/RES/62/139 Az eredeti cél – ahogyan az a határozatban olvasható – az volt, hogy...
Hogyan segítsük autista szeretteink mentális jóllétét?
A következőkben Rosie Weldon (angol autista felnőtt: https://www.rosieweldon.com/about-us) a mentális egészség és az autizmus kapcsolatáról ír, saját élményei alapján. A témakörök most elsősorban autista felnőttekről szólnak, azonban a későbbiekben lesz...
12+1 tanács azoknak, akik gyermekeik jogaiért harcolnak
Maradjunk közel egymáshoz. Csak mostanában jövünk rá, mennyire igaz az internet korában, hogy nem számít a fizikai távolság, ha kitárjuk a szárnyainkat, kiterjesztjük a szavainkat, a befolyásunkat, az ügyünket. A...